Új iskolát avattak Székelyhídon

Szeptember 15-én, hétfőn délelőtt 11 óra előtt az őszi eső ellenére elkezdtek gyülekezni a gyerekek, szülők, tanárok, meghívottak és érdeklődők az új 24 tantermes székelyhídi iskola épülete előtt.


Székelyhídon már 1954-ben beindult a líceumi oktatás, a helyiek azóta várnak egy erre a célra épített épületre. Hegyesi Viktor, a Petőfi Sándor líceum igazgatója köszöntötte a vendégeket, gyerekeket, szülőket, az érmelléki iskolák vezetőit. Mint beszédéből kiderült, először 1962-ben merült fel az, hogy Székelyhíd város lesz és új iskolát is avathat, és most jött el az a pillanat, amikor felavathatjuk az épületet, reménykedve abban, hogy az a tudás várává válik. Az igazgató mindenkinek megköszönte a segítséget, a kormány vezetőitől egészen az építőmunkásokig. A diákoknak azt kívánta, úgy vigyázzanak az épületre, hogy az legalább addig kitartson, mint az ódon kastélyépület, amelyből az iskola ideköltözött.


Béres Csaba polgármester elmondta, ő is idejárt iskolába, a Stubenberg kastély egykori báltermében tornázott télen. Mint elmondta, a jelenlegi diákoknak adatott meg, hogy szüleik, nagyszüleik álmát beteljesítsék. Ezután a polgármester már a további tervekről beszélt, mint amilyen egy 3 hektáros park létrehozása, a színház felújítása és egy új sportpálya létrehozása, amelyeket a hivatal megpályázott. A diákoktól a polgármester azt kérte, olyan szeretettel vigyázzanak az iskolára, mint amilyen sok odaadással fáradoztak sokan azért, hogy megépülhessen.


Egy szép iskola


Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes a 4 évvel ezelőtti alapkőletételről beszélt. Mint elmondta, akkor is ugyanazon a helyen álltak sokan, de még a mezőn, és csak próbálták remélni, hogy egykoron majd iskola fog ott épülni. De nemcsak reméltek, akartak is, és az akaratból egy nagyon szép iskola nőtt ki. 4 év és 4 tanügyminiszter: tömören számokban ennyi történt az alapkőletétel és az új iskola átadása között. Az alapkőletételkor az új iskola felépítését sokan csak kampányígéretnek gondolták, de szerencsére nem nekik lett igazuk. Cseke Attila elmondta: az elmúlt 4 évben a tanügyi intézmények soha nem látott támogatást kaptak a kormánytól, ez Székelyhíd tekintetében 9 millió RON-t jelent, amelynek a nagy része az új iskola építésére fordítódott.


Cservid Levente


Forrás: Erdély Online