Ismét virággal köszöntötték az anyákat

Idén is virágot osztottak az édesanyáknak Székelyhídon és a hozzá tartozó falvak gyülekezeteiben május első vasárnapján, anyáknapján. A helyi RMDSZ és Béres Csaba kezdeményezésére 2010 óta él ez a szokás, a tiszteletnek és a hálának ez a kedves megnyilvánulása az ádesanyák mindenkori áldozatos munkájáért. Idén az eddig megszokott vágott tulipán helyett kiültethető petúniákat osztottak a tanácsos jelöltek, jelenlegi tanácsosok vagy más RMDSZ-tagok a templomokban. Székelyhídon a református, a katolikus és a baptista egyházközösség tagjai kaptak virágot, Csokalyon a görög-katolikus illetve a református templomban osztottak virágokat, Érolasziban, Érköbölkúton, Hegyközszentmiklóson és Nagykágyán pedig a református templomokban. Szentmiklóson a gyerekek által összeállított és délután a kultórotthonban előadott műsor után  ugyanezzel lepték meg az anyukákat. Így a hat településen összesen 910 tő petúniát osztottak szét. E mellett minden virág mellé járt egy üdvözlő kártya is, mely egyben meghívó volt a május 3-án megrendezendő családi napra.