Új sporttelep épül városunkban

Újabb futballpályával gazdagodik városunk. A sportlétesítményhez 292 férőhelyes fémszerkezetes lelátó, valamint az uniós szabványoknak megfelelő öltözők és zuhanyzók is tartoznak. A futballpálya sokkal korszerűbb lesz, mint a mostani, hiszen többek között locsolórendszerrel is el lesz látva, valamint el lesz kerítve, hogy a vasúti közlekedés ne zavarja a pályán lévőket. A most épülő sporttelep a régi futballpálya meghosszabbításaként a volt bútorgyár irányában terül el. Bár égető szüksége nem volt a városnak egy újabb focipályára, de mivel adódott egy ilyen lehetőség, ezért a városvezetők úgy gondolták, élnek vele. A költségek legnagyobb részét ugyanis a kormány által erre a célra kiutalt összegből finanszírozzák. A munkálatokat 2012 novemberének végéig kell befejezni, így akkortól a régi mellett már az újat is igénybe vehetik a labdarúgás kedvelői. Új sporttelep épül városunkban részletei…

Béres Csaba beszéde, melyet az Első Nemzetközi Stihl Timbersports Selina Kupa elnevezésű favágóverseny megnyitóján mondott elDiscursul domnului Béres Csaba la festivitatea de deschidere al Primului turneu internaţional al tăietorilor de lemne

Tisztelt Elnök úr, tisztelt sportolók, kedves jelenlévők!

 

Sok szeretettel köszöntöm a megjelenteket itt a Székelyhídi városi stadionban, ahol egy nagy sporteseménynek leszünk ma a résztvevői. Nagyon nagy örömömre szolgál az, hogy Románia első nemzetközi favágó versenyének éppen kicsiny településünk ad otthont, beírva ezzel magát az ország sport történelmébe. Szeretném kifejezni az elismerésemet Nagy Botond számára, hiszen ő a sportág romániai bejegyzésén is hónapok óta dolgozik, közben megnyerte a román bajnokságot, és a mai alkalmat is szerveznie kellett. Nem könnyű manapság valamiben úttörőnek lenni, hiszen számtalan nemvárt veszéllyel, következménnyel jár az ismeretlen felkutatása, de ismervén a román bajnokot tudom, hogy ezt is megcsinálja.Stimate domnule preşedinte, stimaţi sportivi, dragi prezenţi

Vă salut cu mult drag aici în stadionul orăşenesc, unde suntem astăzi martorii şi participanţii unui mari eveniment. Mă bucur foarte mult că Primul turneu internaţional al tăietorilor de lemne are loc aici, în orăşelul nostru, intrând astfel în istoria sportului. Vreau să-mi exprim aprecierea către domnul Nagy Botond, cine nu numai că lucrează de mai multe luni la înregistrarea acestui sport în România dar între timp a şi câştigat la campionatul din ţara noastră şi a organizat acest eveniment. În zilele de azi nu e uşor să fim iniţiatori, să fim primii în ceva, deoarece descoperirea noului mereu poartă în ea posibilitatea de a se întâlni cu pericoli şi cu rezultate neaşteptate, dar cunoscând campionul român, campionul nostru ştiu că va face faţă problemelor, ştiu că va reuşi. Béres Csaba beszéde, melyet az Első Nemzetközi Stihl Timbersports Selina Kupa elnevezésű favágóverseny megnyitóján mondott elDiscursul domnului Béres Csaba la festivitatea de deschidere al Primului turneu internaţional al tăietorilor de lemne részletei…

Első Nemzetközi Stihl Timbersports Selina Kupa SzékelyhídonCupa Selina Stihl Timbersports la tăiat lemne

Romániában, Székelyhídon tartják az Első Nemzetközi Stihl Timbersports Selina Kupa elnevezésű favágóversenyt. Ennek helyszíne a székelyhídi futballpálya, időpontja pedig 2011.  július 16. A versenyek 16:00 órakor kezdődnek, és az érdeklődők a következő versenyszámokat tekinthetik meg: magas vágás, motoros fűrésszel történő vágás, függőleges vágás, vízszintes vágás, keresztvágófűrésszel történő vágás és szuper motoros láncfűrésszel történő vágás. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

 În România, la Săcueni va avea loc Primul turneu internaţional al tăietorilor de lemne. Locul concursului este stadionul orăşenesc, data este 16 iulie 2011, ora 16:00. În program vor fi incluse şase probe: trei de tăiere a lemnului cu toporul, două probe de tăiere cu motoferăstraie şi o probă de tăiere a lemnului cu un joagăr manual de doi metri. Organizatorii vă aşteaptă cu mult drag.

Béres Csaba a Törekvés Sport Egyesület 90 éves évfordulóján elmondott beszédeDiscursul domnului Béres Csaba la aniversarea a 90 de ani a Clubului Sportiv “Stăruinţa” Săcueni

Tisztelt Elnök Urak, Képviselő úr, polgármester kollégák, kedves futballt kedvelők, igen tisztelt jelenlegi és volt futballisták

Nagyon nagy eseménynek vagyunk a tanúi kicsiny városunkban, hiszen a székelyhídi futball csapat kezdetben Spartacus, majd Törekvés néven az idén töltötte be a 90 évet. Bihar megyében nagyon kevés olyan csapat van, amelyik ilyen múlttal büszkélkedhet.

Mint tudjuk a sport nemcsak a fizikai erőnlétünket tartja formában, hanem megtanít bennünket küzdeni egy közös cél eléréséért, megtanít csapatban gondolkodni, mentális és pszichikai erőnlétre edzi a csapattagokat, és baráti kapcsolatokat alakít ki egy futballcsapaton belül. Segít az elfogadásban, a másság leküzdésében, mert egy közös cél érdekében küzdenek focistáink, és ezáltal megszűnnek a nemzetiségi, vallási, politikai, különbségek.

Stimaţi domnii preşedinţi, domnul deputat, domnii primari, iubitori de fotbal, stimaţi foştii fotbalişti şi cei actuali

 

Suntem martori a unui eveniment mare în orăşelul nostru, deoarece echipa de fotbal din Săcueni, numită la început Spartacus iar după aceea Stăruinţa, a înplinit în acest an 90 de ani. În judeţul Bihor sunt foarte puţine echipe care au un astfel de istorie.

Aşa cum ştim, sportul nu ţine în formă doar corpul, doar condiţia fizică, dar în acelaşi timp ne învaţă să luptăm pentru un scop comun, să ne gândim ca o unitate, antrenează membrii echipei din punct de vedere mental şi psihic, şi ajută în formarea relaţiilor priteneşti. Ajută la acceptarea lucrurilor, la învingerea alterităţii, pentru că cei care joacă, luptă pentru un scop comun, astfel dispar diferenţele legate de naţionalitate, religie, politică. Béres Csaba a Törekvés Sport Egyesület 90 éves évfordulóján elmondott beszédeDiscursul domnului Béres Csaba la aniversarea a 90 de ani a Clubului Sportiv “Stăruinţa” Săcueni részletei…

Díjazták Székelyhíd sportolóit

Először adta át az Érmellék sportolója-elismeréseket a helyi önkormányzat

Idén először részesültek elismerésben azok a székelyhídi sportolók, akik a saját sportágukban megyei, országos, illetve nemzetközi hírnevet szereztek városunknak. A helyi tanács február 12-i ülésén a testület 2010. december 15-i határozatát – amelynek értelmében Székelyhíd Város Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa az Érmellék sportolója-díjjal tüntette ki az arra érdemes sportolókat – Hegyesi Viktor tornatanár, helyi tanácsos, a tanács kulturális, sport- és szabadidős bizottságának elnöke, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatója ismertette. Díjazták Székelyhíd sportolóit részletei…